Szelekkel kötekedett, bejárta a magas eget, 
Viharral verekedett, élvezte, hogy az élet csak lebegés. 
Megunva a fellegeket Földre szállt és itt is rekedt, 
Szerette az embereket, és érezte, hogy az élet útkeresés.  
 
Az emberek szárnyatlanok, köztük ő sem szárnyalhatott, 
Nem értett egy gondolatot, miért van az, hogy az élet csak rohanás. 
Egy napon elege lett, újra vágyta a magas eget, 
Egy toronyból nekieredt, de visszahozta a bénító zuhanás.