A Szikla Legendája

Dalriada

Sem Maros két partján tenger csodafűvel, 
sem imádságokkal, sem jámbor énekkel, 
nem tudták javasasszonyok megjajítani 
a rég betegen halódó szegényembert. 

Mondá egyszer öreg bába a szenvedőnek: 
amaz magas sziklán csodás füvek teremnek, 
öreget fiatalítnak, bajt gyógyítanak, 
abból ha lehetne venni, vége a bajnak. 

Sziklának nagy meredekjén ember sose járt, 
hegyébe talán még a madár is félve szállt, 
csak betegnek kicsiny fia tett erős vigaszt: 
utat lel a sziklán, s csodafűvel kórt mulaszt. 

Feljutott hát végre, nagy üggyel, nagy bajjal, 
talált majd a fűből, tépett is marékkal 
de ahogy indult volna, az ösvény lezárult, 
fel még csak jutott, de lefelé nem visz út. 

Kiállt hát rögvest a szikla tetejébe, 
gyógyírt megmutatta, majd rejtve ingébe, 
búcsúzóul néhány szót még elkiáltott, 
abban a pillanatban leugrott a mélybe 

Így halt a fiú, ki apját oly erőst szerette, 
hogy gyógyírért cserébe életét adta érte, 
s azontúl fogva a sziklát nem nevezik másnak: 
mindenki így ismeri: a Fiú sziklájának.